A városalapítási díszelőadás előtt beszélgettem egy ismerősömmel, akivel a testvérvárosi kapcsolataink minőségét és lehetőségeit taglaltuk.

Azt, hogy működik-e, vagy csak egy kirakat az egész. Az álláspontunk nem volt ugyanaz, de sok közös gondolatot fedeztünk fel és talán ki is jelenthetem, hogy közös nevezőre jutottunk.

Mindezt „lezongoráztuk” a főutca kellős közepén.

(Tovább? Klikk a címre!)

Túl a protokollon

Szóval barátom álláspontja az volt, hogy nekem, mint fúvósnak, aki volt már a testvérvárosok közül Nagykárolyban és Tusnádfürdőn is, valamint zombaiakkal is baráti kapcsolatban vagyok mást jelent a testvérvárosi viszony, mint egy átlag orosházinak. Ez igaz is, de ez a kör nem olyan szűk, mint gondoltuk. Vitapartnerem úgy vélte, hogy sok kapcsolat van a települések között, de a konferenciák, megnyitók, színpadi jelenetek s kávék után lezárul. Ő –családos emberként- ezt látja. (A családos jelzőnek jelentősége azért van, mert ez már „korosztályos probléma”, és egy családfőnek kevesebb szabadideje van… )

Érveltem, hogy például miután letáncolják a műsort a zombaiak, akkor sokak számára vége a testvérvárosi programnak. Tapsolnak, felállnak és hazamennek. Viszont mondhatom, hogy nekem és még sokunknak csak ekkor kezdődik. Uniformisokat és rakott szoknyákat -ki-ki neme és műfaja szerint- ledobja, és megy a közös sztorizás a tánc és a móka. Ehhez a bandához csatlakoznak családtagok és barátok, akik már rajtunk keresztül találkoznak vendégeinkkel.

Tízen-, huszonévesek és ifjú harmincasok nyitunk egymás felé, csak teret kell találni. Ezt kell szorgalmazni a civil szervezetnek és a városnak is, hogy kapcsolataink ne csak formálisak legyenek. (Mi a Baráti Körrel korábban ezért is szerveztünk kirándulást Tolna megyei „őseinkhez”.)

Mindig van új vonal

A Táncsics Stúdió mindent dokumentált 265. évfordulón rendezett programsorból. Megismertem én is a srácokat, s mert kísérték a delegációkat ők is új barátságokat kötöttek. Remélem, nem leplezek le semmi titkot, ha elárulom, hogy ők is átestek a hajnalig tartó kollégiumi beszélgetéseken, és hülyüléseken, (szerintem flörtöléseken is) amin mi. Nekik is van már személyes kapcsolatuk, ami már bizonyított, hogy időtálló.

Ha jól értesültem, akkor ebben az évben a (F)apácák is kísérik az OFZE-t Zombára. Tehát ez is egy újabb kapcsolat. Lesznek új élmények, ezáltal megint mélyül a testvérvárosi kapcsolat.

De visszatérve még a posztot is kiváltó beszélgetéshez: a saját tapasztalatokon túl az aznap kihallgatott párbeszéddel is érveltem. Igazából nem hallgatóztam, hanem az egyik fél nagyothalló volt, ezért a „kiabálás” miatt ez nem számít hallgatózásnak. Ugye? Szóval az idősek figyelmeztették egymást, hogy a zombaiak itt vannak, és ne felejtsék el őket megnézni, mert hát nekik is jó kapcsolatuk van velük. (Tudomásom szerint a nyugdíjas klubok is utazgatnak egymáshoz.) Szóval „ismerősökhöz” mennek ki. Túl van ez is a protokollon…

Sok esetben miénk a felelősség. Civil szervezetek és csoportosulások kellene ahhoz, hogy a testvérvárosi kapcsolatok ne csak papíron létezzenek. A magyarságtáborok, mikor többek között jönnek diákok Nagykárolyból, a Szilveszteri Hangversenyek, mikor utaznak ide a táncosok, vagy a falunapi közös főzések a zombai Bogrács Fesztiválokon (Az elsőn, amásodikon és a harmadikon is.) Mintaértékű az evangélikus iskola kezdeményezése is, hogy évek óta körútra mennek a harmadikos diákok Nagykárolyba és a környékre.

Tudom, hogy a pénz a lelkesedést sokszor letöri, de egy-egy osztálykirándulás, családi túra beleférhet. Nem kell mindjárt a kínai Panjinnal kezdeni…

A szombati nap képszemléje:
Fotók: Kovács ’Jenes’ Endre és Kálmán ’K’ László