Sok az egyéb elfoglaltság kis csapatunk háza táján, de nem akartuk kihagyni az év egyik legjobb programját, a Tornyok Napját. Így gyorsan döntöttünk a hét elején, és két nap alatt le is szerveztünk mindent. Így szeptember 20-án délután újra meg lehet mászni a város tornyait.
A kulcsok már nálunk vannak, most már csak ti kelletek.
Ez már a hatodik esztendő, hogy a három történelmi egyházzal és Gyopárosfürdővel közösen megnyitjuk előttetek a város tornyait.
Szeptember 20-án, vasárnap 14-18 óra között fel lehet mászni az evangélikus, a katolikus és a református templom tornyaiba.
Emellett Gyopárosfürdőn a víztornyot is kinyitjuk, ahová ezen a napon a fürdővendégek mehetnek fel ingyen szétnézni.
Két dolog biztos kell ahhoz, hogy kiválóan érezd magad. Kis tüdőkapacitás és egy csöppnyi kitartás, amíg megmászod a lépcsőket. De a látvány mindenért kárpótol. majd!
Várunk benneteket és osszátok a hírt, jusson el minél több emberhez!