Van az a 7,5 tonnás, 6 keréken guruló nagy vas. Azt kell elhúzni egy kötéllel minél gyorsabban, három embernek. Ez a kamionhúzás. És van egy másik kötelünk is, amit a két végén megfog 7-7 ember és az a csapat nyer, amelyik elhúzza a másikat. Ez a kötélhúzás. Mindkettőből versenyt rendezünk augusztus 21-én.
Kipróbálnátok, mennyire vagytok erősek? Ha igen, katt a részletekért.
Ismét húzós estére várunk benneteket Orosháza főterére 2015. augusztus 21-én. Ezúttal is az erőé és a technikáé lesz a főszerep! Aki már volt, tudja, remek hangulatú, férfias összecsapásokban gazdag, adrenalin-növelő lesz ez az este. Aki pedig még nem volt, annak épp ideje eljönni – megnézni vagy kötelet húzni.
Ötévnyi tapasztalatot felhasználva szervezi meg az idei programot az Oros-haza Baráti Kör. Ismét felépítjük a speciális kötélhúzó gumipástot Orosháza főterén, már készülnek az oklevelek és az aranyérmek is.
Tavaly a Guardian Bull’s csapata másodjára is megnyerte a kupát, és fogadkoznak, hogy most újra hazaviszik. De szerintünk ehhez lesz szavuk a többieknek is, hiszen a vándorkupát birtokolni nagy elismerés és büszkeség.
Az orosházi tűzoltók korábban már kétszer győztek, azonban 2014-ben férfias küzdelemben alulmaradtak a döntőben. Így az eddiginél is nagyobb elszántsággal készülnek, hogy visszavegyék a kupát az üveggyári erős emberektől. A mezőkovácsházi tűzoltók tavaly húztak először, és rögtön a dobogó harmadik fokára álltak. Most arra gyúrnak, hogy vidékre vigyék a trófeát.
Húzzátok el egymást!
Ha beleszólnátok a kupáért folyó harcba, akkor nevezzetek a VI. Kötélhúzók éjszakájára! Az Oros-haza Baráti Kör várja 8 fős csapatok jelentkezését a nagy küzdelemre.
Néhány szó a versenyről: a csapatokat összesorsoljuk és két nyert húzásig tart a vetélkedés. A legjobbak pedig küzdhetnek a végső győzelemért és a nyereményekért. A versenyben egyszerre heten húznak, egy pedig csereként várja a bevetést.
Nevezési díj: 10.000 Ft/csapat
Jelentkezni az oroshazabaratikor@gmail.com címen lehet Dél-Békés bármely településéről augusztus 3-ig. Jelentkezéskor kérjük megadni a pontos nevet, telefonszámot. A jelentkező csapatok részére részletes szabályismertetőt küldünk.
A versenyek után sem fogtok unatkozni, hiszen a Jövő Építők TDM szervezésében megjelenik Nagy Feró és kultikus bandája, a Beatrice. Ők tolnak majd egy másfél órás koncertet 22 órától.
Húzzátok el a kamiont!
A kötélhúzó verseny mellett idén is meghirdetjük a kamionhúzást. A feladat rém egyszerű. Három ember megragadja a kötelet, majd a lehető legrövidebb idő alatt elhúzza a 7,5 tonnás monstrumot a kijelölt 15 méterre. Kiderül, hogy a haverjaiddal mennyi idő alatt húztok el egy több tonnás kamiont. Tavaly a Mókus Örs csapatának 13,69 másodperc kellett ehhez. Döntsétek meg ezt a rekordot!
Nevezési díj nincs, de jelentkezzetek előre, mert a csapatok száma véges, az időkorlát miatt lecsúszhattok ezen erőpróbáról.
Kötél kibogozva, kamion a mosóban… húzós este elé nézel!