Ismét megmérettettünk az Orosházi hagyományok, ízek programsorozaton “kolbászkészítő csapatverseny” kategóriában. Kaptunk dícsérő szavakat és kínos kérdéseket is, összességében pedig kétszer vert ki minket a víz.
Egyszer, mikor a zsűri állt az asztalunknál és egyszer, mikor este a remekműből lakmároztunk.
Évek és a rutin
Csapatunkkal már harmadik alkalommal neveztünk a versenyre és némi ciklikusság is mutatkozott. Első alkalommal is, mint az idén a darálóval gyűlt meg a bajunk. A húst “maszatolta”. Persze, mint a mellékelt videón is látszik csak az elején. Akkor mikor a zsűri megnézte a technikánk. Kaptunk is olyan kérdést, mint például, hogy beraktuk-e a kést…
A tavalyi év dobogós helyezést hozott nekünk, ezért már közel sem megszeppenve léptünk be a sportcsarnokba, a verseny színhelyére. Mint a beszélgetésekből kiderült, sokat fejlődtünk, hiszen a terítésünk is ízléses volt (ennek bizonyítéka lehet, hogy az Orosházi Élet illusztrációként a mi asztalunkat jelentette meg ), azonban a fenti malőr után már tudtuk, hogy ebben az évben nem szólítanak ki minket a színpadra.
A nap egyik nagy pozitívuma volt, hogy régi-új barátainkkal is találkoztunk és koccintottunk is velük A Pusztakeresztúri Gazdakörben sosem csalódunk. Hol a kolbászuk csíp – de rettenetesen, hol a pálinkájuk üt – de nagyon. 🙂