Tavaly járt először Orosházán testvérvárosunk, Szenttamás diákcsapata. A szervezők akkor minket kértek fel arra, hogy a vajdasági diákoknak mutassuk be a város múltját és jelenét.
A zombai harang nagy tetszést aratott (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
Idén a cserediák programban újabb 16 szenttamási tanuló jött Orosházára nyaralni, mi pedig ismét örömmel vállaltuk el a történelmi kalauzolást.
A maroknyi küldöttség július 13-án kora délután érkezett meg az evangélikus templomhoz, ahol már jegyzetekkel a kezében várta őket Linda. Mindenki megkönnyebbült, mikor a +35 celsius fokból a jóval kellemesebb hőmérsékletű templomba lépett. A padsorokban kényelmesen elhelyezkedtek a fiatalok, és Linda belekezdett. Az ókori településtől indulva történelmi léptékkel haladt a tatárok által elpusztított első településen át a törökdúlásban megsemmisült második Orosházáig. Az 1744-es újratelepítéstől aztán eljutott a második világháborúig, miközben bemutatta a falu, majd a város legfontosabb eseményeit.
Az OrosCafé beszámolóját itt találod.
A II. világháború utáni történéseket már jómagam mondtam el pár mondatban. Természetesen mindezeket a tanárnők fordították szerbre, hiszen a 16 diák közül mindössze 4 volt magyar anyanyelvű. A rövid városismertetés után a gyerekek körbeállták a zombait harangot, és hamar felfedezték fel rajta a repedést, majd azonnal meg is kérdezték, mi történt vele. Így magáról a harangról is tartottunk egy rögtönzött ismertetőt. Az oltár előtti csoportkép elkészülte után a fiúk szomorúan vették tudomásul, hogy a toronyba nem lehet felmenni, mert a deszkák már nem biztonságosak.
A katolikus templomban volt toronymászás is
De nem maradtak toronymászás nélkül a szimpatikus srácok, hiszen utunk a katolikus templomba vezetett, ahol már várt ránk Laurinyecz atya. Ő magáról a templomról beszélt a gyerekeknek, bemutatva annak minden zegét-zugát.
A toronymászásra a tanárnők nem vállalkoztak. Annál inkább a gyerekek, akik legjobban talán a harangok közötti mászást élvezték. Amolyan záróakkordként pedig Laurinyetz atya megkongatta nekik az egyik nagyharangot. Egy biztos: hangos emlékkel mentek ki a templomból.
