Az Orosházi Élet címlapján hozta, hogy “megszületett” az új testvérünk. Illetve csak az a döntés, hogy befogadjuk a családba. Szép neve van: Szenttamás azaz Србобран. Első hallásra is másországból apától van, mint Panjin, vagy Kuusankoski. Tehát hamarosan egy újabb név fog felkerülni a Városháza előtti “családfára”.
De hagyjuk ezt az erőltetett családi vonalat, s nézzük mit is lehet tudni a már 1338-ban írásban megemlített Dél-bácskai városról. Magyar alpolgármestere volt a városnak még 2008-ban, holott kilencven év alatt a magyarok száma megfeleződött, a szerbek pedig tartották magukat (ill. növekedett a szerb lakosok száma). Békés egymás melett élés megvalósult volna meg a határtól pár kilóméterre? Lehet, hogy a város lakói között igen, de valójában még mindig problémás a szerb magyar viszony. Íme a szenttamási bizonyíték…
Sajnos korábban voltak más próbálkozások is (ez és ez), melyek szintén nem a két ország kapcsolatát erősítették. Talán ezért is jó ez a testvértelepüléses kapcsolatfelvétel. Kapcsolódni ilyen módon Magyarországhoz, kultúrális és sport kapcsolatokat építeni és tanulni egymástól. Biztos van mit.
De essen hát szó magáról a településről. Szenttamás (szerbül Србобран / Srbobran, németülThomasberg) Bácska szívében, a Vajdaság Dél-Bácskai körzetébén (Južno-bački okrug), Óbecsétől 22 km-re délnyugatra fekszik. Közigazgatásilag Nádalja és Turja települések tartoznak hozzá.
Magyar nevét Szent Tamás apostolnak szentelt középkori monostoráról kapta, mely a középkori településsel együtt valószínűleg a török harcokban pusztult el. A magyarból átvett Sentomaš helyett 1922-ben a szerb nyelvben a Srbobran (= szerbvédő) nevet kapta, amely az 1818 –49-ik évi harcokra emlékeztet.
A török veszély elmúltával a 18. században szerbekkel és magyarokkal telepítették újra a helységet.1848 július 14-én a délvidéki magyar hadsereg sikertelen támadást intézett a szerbek itteni erőssége ellen, majd augusztusban a második, és a szeptember 21-i harmadik ostrom is sikertelen maradt. 1849 április 3-án azonban Perczelnek sikerült bevennie.
Az 1920-as trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Óbecsei járásához tartozott.
1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.
A települést 1941-ben visszacsatolták Magyarországhoz. Az 1941-1942-es szenttamási eseményekben 117 helybéli szerb polgár vesztette életét (más dokumentumok szerint csak 44). 1942 január 25.-én és 26.-án Szenttamásról sok zsidót elhurcoltak, de halálos áldozata az eseménynek mindössze kettő volt.
Az újabb sorsfordító időszakra nem kellett sokat várni, ugyanis 1944 október 23.-án a szerb partizánok foglalták el. Rögtön megalakult a helyi Népfelszabadító Bizottság és létrejött a háborús bűnöket kivizsgáló albizottság. A szenttamási áldozatok száma 440 és 1000 fő között lehetett. (A wikipédia szerint a szerb megtorlásnak kb. 2000 helyi magyar lakos esett áldozatul.)
A “közös nyelvet” a mezőgazdaság, illetve a lótenyésztés adta meg orosházi küldöttség és a zömében ma is a mezőgazdaságból élő szenttamásaik között. Ugyanis először az Orosházi Lovas Egyesület látogatott ki, az ottaniak meghívására -adta hírül a már említett cikkben az orosházi újság. Ettől a 2005-ös kapcsolatfelvételtől kezdve pedig elindulta az ide-oda utazgatások.
Képszemle:
Az első képen a magyar – értsd római katolikus templom, csak így ismerik az ottaniak-, a másodikon pedig a szerb ortodox templom látható.
A további képek a cikk alapjául szolgáló honlapokról érhetők el. ( itt és itt. )
