Tegnap (2009.március 24-én) a Kultúrális Bizottság döntése alapján véleményezte a képviselőtestület a civil szervezetek idei évre beadott pályázatait.
Az elmúlt éveben a városi adventi koszorút ezen Közművelődési pályázat keretein belül építettük meg. Bizony így lesz ez idén is!
Mint a címből is kiderül, jó nap volt ez nekünk, hiszen nyertünk. Külön elismerés az, hogy a korábbi pályázatkor az igényelt összeg nyolcvan százalákát kaptuk meg, azonban idén már rendelkezésünkre bocsátotta a város a teljes összeget. (Ezt a támogatást ezúton is köszönjük az elbírálóknak.) A megítélt összeget egészítjük ki az önerővel és bízunk abban, hogy hatékony együttműködéseknek köszönhetően még egyéb támogatással.
A 2009-es pályázatunk is egy rendezvénysorozatról szólt. Idén is egy játszóházzal nyitunk, majd koszorút építünk és díjazzuk a III.betlehemkészítő verseny legjobbjait. Szóval november végétől kezdve ismét találkozhatunk hétről hétre a Művelődési Központban, majd az Árpád-kertben, a hatalmas gyertyák mellett.
Ha 2008-ban nem lettél volna ott, akkor kattints ide és válogass a bejegyzésekből. Ha pedig kényelmes lennél és nem akarsz olvasgatni, akkor is “nézz szét nálunk”, mert képek is vannak ám szép számmal.
Még annyit előzetesen elárulok, hogy újdonságokat is tartogatunk, szóval mindenképp megéri majd kilátogatni idén is a koszorúhoz azoknak is, akik tavaly az elejétől a végéig követték a rendezvénysorozatot. Bár megjegyzem, hogy aki egyszer kilátogatott, az azért kijött máskor is…
Találkozzunk idén is a tavalyi mottó szellemében!