Három hét, három láng
Hiába, az évek és a rutin. Most jöttünk rá, hogy az összeszokottság mennyire hasznos dolog. Mivel december 16-án immár a 19. gyertyagyújtásunk volt – igen, hiszen 2008-ban volt az első – komoly hatékonysággal készült minden az Árpád-kertben.
Várakozás - a leégett viaszra és a forralt borra (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A Read More gombra nyomva leírjuk, mi mindent csinálunk egy ilyen előkészületen.
Magunk is meglepődtünk rajta, hogy mindössze 40 perc kellett ahhoz, hogy beizzítsuk a gyertyákat, kipakoljuk és beüzemeljük a tűztereket, felállítsuk a sátrat és felszereljük a világítást, kitegyük a molinókat, a helyére kerüljön az üstház és benne már forrjon a tea, kikerüljenek a szemeteszsákok, a kordonok és a kötelek, ellapátoljuk a koszorú melletti havat, és még a városi tévé operatőrének is meglegyen a dobogója, hogy rögzíteni tudja a műsort. És most még arra is jutott idő, hogy Nándi egy létrán egyensúlyozva, hólapáttal a kezében kissé feljebb lökdösse a lekonyult webkamerát, ami a koszorút mutatja. Ez mind így leírva nem sok, de higgyétek el, kellett ez a néhány év, hogy ilyen gyorsan menjen minden. Ja, és mindeközben a lányok a konyhában kenték a Hetényi pékség finom fehér kenyerére az ORSI libazsírt, majd szeletelték a lilahagymát és porciózták a paprikát. Így kerek a gyertyagyújtás OHBK módra.
A idei harmadik program kétes volt, hiszen előtte két napig esett az eső, attól féltünk, hogy elmossa a rendezvényt, bár erre is volt B tervünk, mégpedig a művház lépcsője. De erre nem volt szükség, a felhők elmentek és kellemes időben vártuk az újabb gyertyagyújtást.
A műsorról most a városi hírportál, az OrosCafé.hu tudósításából veszünk át részleteket.
A református iskolások verses-zenés előadása után az iskola kórusa énekelt a három égő adventi gyertyánál. Az ünnepségen a református iskola igazgatója, Pusztainé Szabó Margit mondott beszédet, és osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.
– Az elmúlt napokban a televízióban felfigyeltem dr. Bagdi Emőke pszichológus előadására, amiben az emberi szükségletek hierarchiáját kifejező Maslow – piramisról elmélkedett a következőképpen: Mindenki másképp egyforma, mert az ember, az univerzum páratlan csillaga, de egy csomó dologban összetartozunk, és közös szükségletünk van. Fiziológiai szükségletünk, táplálkozni, erősíteni a testünket, hogy életben maradjuk. Majd következik a biztonság szükséglete, adj valakinek biztonságot, és ezzel olyan kapcsolati közegbe kerülsz, ahol a szeretet erői elkezdenek működni. Mert szeretet nélkül tudjuk, hogy tönkre megy az emberi élet. Következő szint az önmegvalósítás. Ez egy olyan gondolat, ami szinte magához ragadta a hatalmat. Te csak légy valaki, valósítsd meg magad, mindegy milyen áron. Ha te kiemelkedsz, ha te valaki vagy, és a benned rejlő lehetőségeket megvalósítod, ezzel lényegében életed küldetését teljesíted – fogalmazott a szónok.
– És ugyanaz a Maslow, aki a szükséglet piramist felépítette eljutott oda, hogy azt mondja: ebből a rendszerből hiányzik valami. Valami, ami az önmegvalósítás fölött áll, amit így fogalmazott meg: lépd át a személyest, emelkedj magasabb dimenzióba, mert szükséges, hogy létünket belehelyezzük egy tágabb térbe, az univerzumba, aminek gazdája és irányítója, a mi létünk indítója és befogadója, az isteni kegyelem. Advent elbűvölő jellege, és csodálatos mondanivalója éppen abban rejlik, hogy az több mint emberi, és valóságosan isteni. Az elmúlt két vasárnapon, a közös adventi gyertyagyújtáson szintén jelen voltam, átéreztem ezt a varázslatos hangulatot, amit a gyerekek által előadott versek, dalok, hangszeres játékok hívtak elő az ittlévőkből. A múlt vasárnap, amikor a műsor vége felé a tömeg már széledni kezdett, megütötte a fülemet egy mondat, mely így szólt: “eljöttem egy kicsit, hogy megmelengessem a lelkemet” – mondta egy középkorú hölgy a mellette állónak. Olyan jó volt ezt hallani, hiszen mindannyian ezért jöttünk ide, megmelengetni a lelkünket – zárta beszédét Pusztainé Szabó Margit, majd meggyújtotta a harmadik gyertyát.